A koronavírus megváltoztatott mindent, az elmúlt hónapokban. Elmaradt fellépések, bevétel nélkül maradt előadók. Doree-nál sem volt másképp, de egy előnye még is volt a sok bosszúság mellett.
- Most, hogy keveset voltam úton, és sokat otthon, rádöbbentett, hogy mennyire kevés időt töltöttem a családommal – kezdte mesélni Doree, a Zenebutik és a Bakelit Fesztivál közkedvelt énekesnője. Most pedig rengeteg időm volt, amit ki is használtam. Így gyakran meg tudtam látogatni drága nagyim, aki már 81 éves. A koronavírus tetőzésénél ugyan csak messzebbről szemléltem, de amint a helyzet jobb lett, már-már közös „csajos” programokat is szerveztünk. Ebbe a kis csapatba csatlakozott be anyukám is, és sokszor volt, hogy a három grácia nyakába vette az országot, vagy épp shoppingolni ment. Ilyenkor nagyim is olyan volt, mintha csak egy 20 éves lány lenne. Imádom a huncut mosolyt a szemeiben. Ez az időszak nagyon megerősítette azt a köteléket, ami köztönk volt, és mindamellett, hogy rokonok vagyunk, elmondhatom, hogy a nagyim és anyukám egyben a legjobb barátnőim is. Mindent megbeszélünk, s ellátnak az élettapasztalataikból származó bölcsességekkel. Melyet persze, nem mindig fogadok meg, de aztán rájövök, hogy bizony-bizony igazuk volt.
Most, hogy augusztustól – hogy a szigorítások fennmaradtak, de néhány rendezvény megmaradt -, a fellépéseimre, amolyan „Girl Power” keretein belül, mindig elkísérnek. Bízom benne, ez még így lesz hosszú – hosszú éveken át, hiszen a színpad az életem.